Keresés ebben a blogban

2015. szeptember 26., szombat

Őszi kiránduláson

Őszi kirándulásunkon a kápolnához közeli réten voltunk. 


Mindenki elfoglalta a helyét,  és a tanárok tüzet gyújtottak. A gyerekek megsütötték a szalonnát, majd miután megették kezdődött a játék.









Végül összeszedtük a szemetet és mindenki elindult haza. 

JJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJ


 A beszámolót írták:
Isti, Riki, Albert, Jocó VIII. A osztályos tanulók

Tanévnyitó 2015-2016

2015-2016-os tanévnyitó ünnepség



A tanévnyitó ünnepség azzal kezdődött, hogy a VIII. A osztály bevezette a kis előkészítősöket az iskolába, akik egy kis verses előadással készültek. 




Majd az igazgatónő mondott beszédet. A beszéd után a kórustagok elénekelték az Őszi éjjel... című megzenésített verset. 


Ezután Zágoni Imola nevelési tanfelügyelőnő is mondott beszédet. Sonka Klára VII. A osztályos tanuló elénekelte az Itt van az ősz... című éneket. Az ének után Kisgyörgy Sándor polgármester tartott beszédet és elmondta, hogy iskolánkból pár szerencsés diák mehet Mezőtúrra a testvériskolás programmal. Román Teodora és Ráduly Renáta V. A osztályos tanulók elénekelték az Ősszel érik... című népdalt. 

A végén Fekete József római katolikus plébános megáldotta az új tanévet. Kívánunk mindenkinek sok sikert az új tanévben!



 A beszámolót írták:
Anita, Krisztina, Timea VIII. A osztályos tanulók